Nemzetközi V4-es konferencia Társadalmi és technológiai innovációk – A fogyatékos emberek teljes körű társadalmi részvétele címmel

A fogyatékosságügyi szakpolitika és gyakorlat területén kiemelt nemzetközi esemény került megrendezésre Magyarországon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018. március 13-14-én, Magyarország V4-es Elnökségének keretében kétnapos konferenciát szervezett a Budapest Kongresszusi Központban, Társadalmi és technológiai innovációk – A fogyatékos emberek teljes körű társadalmi részvétele címmel. A rendezvény fókuszában napjaink társadalmi és technológiai innovációi a fogyatékossággal élő személyek mindennapjaiban voltak, továbbá az azokra reagáló kormányzati intézkedések a Visegrádi Csoport országaiban.

A rendezvény legfontosabb célja volt, hogy a résztvevő országok meghívott szakemberei számára lehetőséget teremtsen a fogyatékosságügyi szakpolitikában és a gyakorlatban zajló aktualitásokkal kapcsolatos tapasztalatcserére, a közös irányok és kapcsolódási pontok beazonosítására, emellett fontos szándék volt a regionális együttműködési lehetőségek facilitálása is.

A rendezvényt a Barabás Lőrinc Live Act audiovizuális produkciója nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Szekeres Pál miniszteri biztos úr és dr. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő. Krzysztof Michalkiewich lengyel államtitkár és dr. Lovászy László az ENSZ CRPD Bizottságának tagja, a konferencia főraportőre nyitó előadásai után keynote előadásokat hallhattunk négy témában: Túl a „Semmit rólunk nélkülünk!” elvén – fogyatékos emberek participációja az élet különböző területein; Régi kihívások, új fogyatékosságok? – Pszichoszociális fogyatékosság, ADHD, autizmus…; A nagylétszámú bentlakásos intézmények kiváltása, közösségi alapú szolgáltatás szervezése; Technológiai innovációk a fogyatékos személyek mindennapjaiban. A délutáni workshopokon a fenti témákat követve lehetett szakmai diskurzust folytatni. A workshopok professzionális és gyakorlati tartalommal való megtöltését biztosították a vitaindító előadások, a felkért hozzászólások és az aktívan jelen lévő nemzetközi szakemberek, érdeklődők.

A konferencia második napján előadást hallhattunk Nagy Zoltán helyettes államtitkár úrtól az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program megvalósulásáról Magyarországon, különös tekintettel a szociális és társadalmi felzárkózási terület fejlesztéseire; Lilia Stoyanovich főigazgató asszony előadásában bemutatta a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos szakpolitikai intézkedéseket és szolgáltatásokat Bulgáriában. Magdalena Kurus’ a lengyelországi Alapvető Jogok Biztosának Hivatalától a fogyatékos emberek jogainak érvényesítéséről tartott előadást majd J Patrick Clark az EDF alelnöke közvetítette az EU 2020 utáni fogyatékosságügyi stratégia főbb üzeneteit. A második nap délutánján – dr. Juhász Péter főosztályvezető úr moderálásával – egy izgalmas, a fogyatékosságügy területét széles körben átgondoló és megvitató, konstruktív kerekasztal beszélgetés részesei lehettünk a workshopok moderátorainak és raportőreinek részvételével.

A konferencia zárásaként dr. Lovászy László foglalta össze a két nap tapasztalatait és fogalmazta meg az elhangzott fogyatékosságügyi fejlesztési célokat, irányokat. A főraportőr továbbá bemutatta a V4 csoport országainak azon közös szándékát, hogy az országok fogyatékosságügyért felelős államtitkárai egy deklaráció – V4 BUDAPEST DEKLARÁCIÓ A FOGYATÉKOSSÁGÜGYRŐL – keretén belül megerősítik elköteleződésüket az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia 2010–2020 intézkedési tervének további hatékony megvalósítása iránt és együttműködnek annak érdekében, hogy a fogyatékosságügy területének közös aktuális kihívásaira lehetséges megoldásokat keressenek.

A közös gondolkodás lehetséges platformjaként a Visegrádi országok fogyatékosságügyért felelős államtitkárai tervezik a V4 Magas Szintű Fogyatékosságügyi Csoport (V4 High Level Group on Disability) létrehozását annak érdekében, hogy közösen gondolkodjanak és lépjenek fel a régióban élő fogyatékos személyek jogainak és társadalmi részvételének biztosítása érdekében, a kormányzati és nem-kormányzati szereplők együttműködése útján.

A rendezvény a V4 országok szempontjából szakpolitikai mérföldkőnek számít, ahol a nemzetközi színtérről a tudományos szcéna és a gyakorlat területének aktív szakértői, szereplői és az érdeklődő résztvevők pezsgő hangulatú párbeszédeket folytathattak, megoszthatták egymással tapasztalataikat.

A rendezvény lehetőséget biztosított 8 hazai vállalkozás – Szerencsejáték Zrt.; Egyetemes tervezés Információs és Kutatóközpont; KONTAKT Tolmácsszolgáltatás; Magikme; GlovEye; Hungary4all; Verbalio; SoleCall; e-NABLE Hungary – számára is, hogy bemutassa a fogyatékos személyek mindennapjait támogató fejlesztését.

Letölthető dokumentumok

Képgaléria

Az oldal legutóbbi frissítése: