Alapszolgáltatások

Ezt az oldalt akkor érdemes megnéznie, ha Ön a lakóhelyén szeretne valamilyen szociális szolgáltatást igénybe venni!

Jogszabályi környezet

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0000001.SCM

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300029.KOR

Tanya és a falugondnoki szolgálat

Miben tud segíteni a tanya és a falugondnoki szolgálat?

A falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás célja az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése.

A falugondnoki szolgáltatás hatszáz lakosnál kisebb településen működtethető.
A falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás a fenntartó önkormányzat rendeletében részletesen meghatározott feladatokat látja el, valamint – az önkormányzat rendeletében meghatározott módon – közreműködhet az étkeztetés biztosításában.
Mindkét szolgáltatás nyújtása során fokozottan figyelni kell az adott területen élő fogyatékos emberek  szociális szükségleteinek minél szélesebb körű kielégítésére

Kell-e térítési díjat  fizetni a szolgáltatásokért?

Nem , a tanya és falugondnoki szolgálat térítésmentes.

Honnan lehet megtudni, hogy az én lakhelyemen van-e ilyen szolgáltatás?

A szolgáltatások nem minden településen érhetők el. Az alábbi linken megkereshető, hogy hol működik ilyen szolgáltatás. http://info.kezenfogva.hu/

A lakóhelyén a polgármesteri hivatalban a jegyző is tud ebben segíteni.

Étkeztetés

Ki részesülhet étkeztetésben?

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen

  • koruk,
  • egészségi állapotuk,
  • fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük,
  • szenvedélybetegségük, vagy
  • hajléktalanságuk miatt.

Milyen feltételekkel vehető igénybe az étkeztetés?

A jogosultsági feltételek részletes szabályait a települési önkormányzatok a szociális  rendeletükben határozzák  meg. Jogosultsági feltételként jövedelmi helyzet nem határozható meg.

Kell-e térítési díjat  fizetni a szolgáltatásért?

A térítési díj összegét a fent említett rendelet tartalmazza.

Hol található ilyen szolgáltatás?

Az ország valamennyi településén biztosított ez a szolgáltatás.

Házi segítségnyújtás

Milyen szolgáltatásokat biztosít a házi segítségnyújtás?

A házi gondozó feladatai ellátása során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete

  • saját környezetében,
  • életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően,
  • meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen.

A házi segítségnyújtás keretébe tartozó gondozási tevékenységek:

  • az ellátást igénybe vevővel segítő kapcsolat kialakítása és fenntartása,
  • az orvos előírása szerinti alapvető gondozási, ápolási feladatok ellátása,
  • közreműködés a személyi és lakókörnyezeti higiéné megtartásában,
  • közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében,
  • segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőnek a környezetével való kapcsolattartásában,
  • segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőt érintő veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében, a kialakult veszélyhelyzet elhárításában,
  • az ellátást igénybe vevő segítése a számukra szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban,
  • szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése.

A házi gondozó a házi segítségnyújtás során együttműködik az egészségügyi és szociális alap- és szakellátást nyújtó intézményekkel.

Ki dönti el, hogy milyen szolgáltatást kap az igénylő?

Házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A gondozási szükséglet vizsgálat után  ennek eredményétől függően az intézményvezető dönt a szolgáltatás igénybevételéről

A házi segítségnyújtást a gondozási szükséglet felmérő lapon meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. Ha a gondozási szükséglet a napi 4 órát meghaladja, a szolgáltatást igénylőt az intézményvezető tájékoztatja a bentlakásos intézményi ellátás igénybevételének lehetőségéről.

Jogszabályi környezet: 36/2007. (XII. 22.) SZMM rendelet

Hol található ilyen szolgáltatás?

Az ország valamennyi településén biztosított ez a szolgáltatás.

Kell-e fizetni a szolgáltatásért?

A házi segítségnyújtásért  fizetendő térítési díjat a szolgáltató fenntartója határozza meg, ennek mértékéről az adott intézményben tájékoztatják illetve a település helyi szociális rendeletében olvashat.

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

Milyen szolgáltatásokat nyújt a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás?

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében biztosítják

  • az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését,
  • a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét,
  • szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését.

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult

  • az egyedül élő 65 év feletti személy,
  • az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy
  • a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását.

Kell-e fizetni a szolgáltatásért?

A szolgáltatás igénybevételéért térítési díjat kell fizetni.

Hol található ilyen szolgáltatás?

A szolgáltatások nem minden településen érhetők el. Az alábbi linken megkereshető, hogy hol működik ilyen szolgáltatás.  http://info.kezenfogva.hu/

Családsegítés

Kiknek segít a családsegítő szolgálat?

A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Milyen szolgáltatások nyújt a családsegítő?

  • A szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást,
  • az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését,
  • a családgondozást, így a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítését,
  • közösségfejlesztő, valamint egyéni és csoportos terápiás programok szervezését,
  • a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtását,
  • a családon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programokat és szolgáltatásokat, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat.

Kell-e fizetni a szolgáltatásért?

A szolgáltatás igénybevétele térítésmentes.

Hol található ilyen szolgáltatás?

A családsegítő szolgáltatás minden 2.000 fő feletti lakosságszámú településen elérhető.

Közösségi ellátások

Kiknek nyújt szolgáltatást a közösségi ellátás?

Közösségi ellátások a pszichiátriai, illetve a szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, valamint a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás.

Milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe itt igénybe a pszichiátriai és a szenvedélybetegek?

A pszichiátriai, illetve a szenvedélybetegek részére a közösségi alapellátás keretében biztosítják:

  • a lakókörnyezetben történő segítségnyújtást az önálló életvitel fenntartásában,
  • a meglevő képességek megtartását, illetve fejlesztését,
  • a háziorvossal és a kezelőorvossal való kapcsolattartás révén a szolgáltatást igénybe vevő állapotának folyamatos figyelemmel kísérését,
  • a pszichoszociális rehabilitációt, a szociális és mentális gondozást,
  • az orvosi vagy egyéb terápiás kezelésen, szolgáltatásban, szűrővizsgálaton való részvétel ösztönzését és figyelemmel kísérését,
  • megkereső programok szervezését az ellátásra szoruló személyek elérése érdekében.

A szenvedélybetegek részére továbbá biztosítják:

  • a szenvedélybetegség okozta egészségügyi és szociális károk mérsékléséhez szükséges egyes ártalomcsökkentő szolgáltatásokat,
  • a kríziskezelést az életet veszélyeztető, a testi, szociális, kapcsolati és életvezetési rendszerben kialakult kezelhetetlen helyzetek esetére.

Kell-e fizetni a szolgáltatásért?

A szolgáltatás igénybevétele térítésmentes.

Hol található ilyen szolgáltatás?

A szolgáltatások nem minden településen érhetők el. Az alábbi linken megkereshető, hogy hol működik ilyen szolgáltatás.  http://info.kezenfogva.hu/

Támogató szolgáltatás

Kiknek nyújt szolgáltatást a támogató szolgálat?

A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén.
A támogató szolgálat munkatársai (szolgálatvezető, személyi segítők, gépkocsivezető) szakképzettségükön túl  egy speciális képzésben  is részt vesznek, hogy minél hatékonyabban tudjanak segíteni a fogyatékos embereknek.

A támogató szolgáltatás feladata a fogyatékosság jellegének megfelelően különösen

  • az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása (speciális személyi szállítás, szállító szolgálat működtetése),
  • az általános egészségi állapotnak és a fogyatékosság jellegének megfelelő egészségügyi-szociális ellátásokhoz, valamint a fejlesztő tevékenységhez való hozzájutás személyi és eszközfeltételeinek biztosítása,
  • információnyújtás, ügyintézés, tanácsadás, a tanácsadást követően a társadalmi beilleszkedést segítő szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása,
  • a jelnyelvi tolmácsszolgálat elérhetőségének biztosítása,
  • segítségnyújtás a fogyatékos személyek kapcsolatkészségének javításához, családi kapcsolatainak erősítéséhez speciális, önsegítő csoportokban való részvételükhöz,
  • egyes szociális alapszolgáltatási részfeladatok biztosítása a fogyatékos személyek speciális szükségleteihez igazodóan,
  • segítségnyújtás a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának megvalósulásához, valamint a családi, a közösségi, a kulturális, a szabadidős kapcsolatokban való egyenrangú részvételhez szükséges feltételek biztosítása,
  • a fogyatékos személy munkavégzését, munkavállalását segítő szolgáltatások elérhetőségének, igénybevételének elősegítése.

A támogató szolgáltatás igénybevétele során  ki minősül szociálisan rászorultnak?

A támogató szolgáltatás igénybevétele során szociálisan rászorultnak minősül a súlyosan fogyatékos személy.
Súlyosan fogyatékos a fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban részesülő személy.
A súlyos fogyatékosságot igazolni lehet

  • az ellátás megállapítását, illetve folyósítását igazoló határozattal vagy más okirattal,
  • az ellátás megállapításának alapjául szolgáló, a fogyatékosság fennállását igazoló szakvéleménnyel.

Ha a szakvélemény a következő felülvizsgálat (ellenőrző vizsgálat) időpontját, illetve az állapot fennállásának várható idejét tartalmazza, a jogosultság eddig az időpontig áll fenn.

Kerekesszékes személyt tudnak-e szállítani?

A támogató szolgálatok rendelkeznek akadálymenetesített speciális személyszállító gépjárművel, melyekkel kerekesszéket használó emberek is biztonsággal szállíthatók.

Kell-e fizetni a szolgáltatásért?

Szolgáltatás igénybevételéért térítési díjat kell fizetni, melynek mértékéről az adott támogató szolgálatban adnak felvilágosítást.

Hol található ilyen szolgáltatás?

A szolgáltatások nem minden településen érhetők el. Az alábbi linken megkereshető, hogy hol működik ilyen szolgáltatás.  http://info.kezenfogva.hu/

Utcai szociális munka

Milyen segítséget kaphatnak az utcán élő hajléktalan emberek?

Az utcai szociális munka keretében biztosítják az utcán tartózkodó hajléktalan személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásának kezdeményezését, illetve az ellátás biztosításához kapcsolódó intézkedés megtételét.
A feladat ellátását utcai szociális munkások végzik, akik segítik a hajléktalan embereket alapvető szociális szükségletük kielégítésében

Kell-e fizetni a szolgáltatásért?

A szolgáltatást térítésmentesen biztosítják.

Nappali ellátás

Kik vehetnek részt nappali ellátást biztosító intézményben?

Nappali ellátást igény bevehetik:

  • hajléktalan személyek,
  • saját otthonukban élő tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek. Ezeket az intézményeket szokás idősek klubjának nevezni.
  • tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek,
  • harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos emberek.

Milyen szolgáltatásokat kapnak itt az ellátottak?

Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújtanak.

Megfelelő helyiséget biztosítanak a  közösségi együttlétre, pihenésre, személyi tisztálkodásra, ruházatuk tisztítására. Az idősek otthona kivételével biztosítani kell étel melegítésére, tálalására és elfogyasztására szolgáló helyiségeket.

A pszichiátriai-, demens és  szenvedélybetegeket valamint fogyatékos embereket ellátó nappali intézményekre még külön szabályok vonatkoznak melyekről bővebben itt olvashat.

Gyes vagy ápolási díj mellett igénybe vehető-e a nappali ellátás?

Rendkívül indokolt esetben nappali ellátás olyan fogyatékos személyek részére is biztosítható, akire nézve szülője vagy más hozzátartozója gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy ápolási díjban részesül.

Hol található ilyen szolgáltatás?

Az idősek nappali ellátását minden 3000 fő feletti településen biztosítani kell.

A fent felsorolt más igénybevevők számára  szolgáltatások nem minden településen érhetők el. Az alábbi linken megkereshető, hogy hol működik ilyen szolgáltatások.  http://info.kezenfogva.hu/

Kell-e fizetni a szolgáltatásért?

Hajléktalan személyek esetén a nappali ellátást térítésmentesen biztosítják.

Az idős korúak, demens emberek, pszichiátriai és szenvedélybetegek valamint a fogyatékos emberek számára fenntartott nappali intézményekben térítési díjat kérhet, kér a fenntartó.Ennek mértékéről az adott intézményben kérhető tájékoztatás.

Fontos tudni, hogy a  nappali ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének 30%-át!

Az oldal legutóbbi frissítése: