Fogyatékossági csoportok épületekkel szemben támasztott igényei

Egy mindenki számára egyenlően és önállóan használható környezet létrehozásához az emberek különböző igényeit egyesíteni kell a tervezés során. Figyelembe kell venni az emberek teljesítőképességének különbözőségét életkortól, fogyatékosságtól, környezeti és egyéb hatásoktól függően, vagyis az “egyetemes tervezés” elveit kell követni.

Ahhoz, hogy elérjük ezt a célt, és az épített környezet helyes kialakításával, átgondolt tervezéssel csökkentsük a környezetünk által megkívánt képességi szintet, a tervezési folyamat során elsősorban azokat az igényeket kell azonosítanunk, amelyeket az épületek, lakások kialakításával szemben a szélsőséges képességekkel bíró használók fogalmaznak meg.

Az épített környezet mindenki számára kényelmes, biztonságos kialakítása szempontjából a fogyatékossággal élő személyek csoportja által megfogalmazott különleges igények a tervezés kiindulópontja kell, hogy legyenek. Az általuk megfogalmazott szélsőséges követelmények a „mindenki számára” tervezés alapfeltétele.

A fogyatékosságokat kialakulásuknak, bekövetkezésüknek ideje szerint valamint azok funkcionális vonzatai alapján csoportosíthatjuk:

Mozgáskorlátozottság

A mozgásképességek korlátozottsága elsősorban az egyén mozgási, azaz a hely- és helyzetváltoztatásra képességeinek valamint az elérési, fogási, azaz a manipulációs képességeinek csökkenésére vonatkozik. Ennek megfelelően a mozgásképességeikben korlátozottak lehetnek az idősek, gyerekek, a külső okok illetve környezeti szituáció (karon ülő gyermek, poggyász, vastag téli ruházat viselése stb.) miatt nehezebben mozgó személyek.

Mozgásképességeikben átmenetileg korlátozottak lehetnek továbbá a baleseti sérültek egy része (pl.: végtagtörés, húzódások, zúzódás stb.) is, valamint betegség, izomláz miatt legyengült, illetve nehezen mozgó személyek.

A mozgáskorlátozottság nagymértékben befolyásolja a fogyatékos személy munkaképességét, közlekedőképességét és önellátását is. A mozgásfunkciók károsodásának ellensúlyozására, a teljesítőképesség növelésére általában valamilyen segédeszköz használatára szorulnak, mint a mankó, a bot, a járókeret, vagy a kerekesszék. Ezen eszközök használatához szükséges helyet biztosítani kell az épületekben, illetve az épített környezet kialakításánál (megfelelő szélességű rámpa, folyosó, az ajtók nyitásához szükséges helyigény, stb.). – Letölthető ábra 1, letölthető ábra 2 – PDF formátum

Az épített környezet kialakítása során a mozgásképességek korlátozottságának mértéke alapján különböző szempontokat kell figyelembe vennünk, ezért a mozgásképesség csökkenését négy csoportra oszthatjuk:

• Kis mértékben mozgáskorlátozott személyek
  

Többnyire koordinációs és egyensúlyi problémák illetve csökkent mozgástartomány és erőnlét miatt korlátozottak. A mozgásképességeikben korlátozottak legnagyobb csoportja, az idősek és a mozgásukban átmenetileg korlátozottak többségét is itt említhetjük meg. Bizonytalanul, lassan mozognak, egyensúlyproblémáik miatt gyakran megtámaszkodási, megkapaszkodási lehetőséget igényelnek: botot, mankót használnak, valamint fokozottan igénylik a kapaszkodókat, korlátokat, fix megkapaszkodási lehetőségeket.

Csökkent erőnlétük miatt mozgásuk nem folyamatos, lépcsőkön lassan, szakaszosan haladnak, igénylik a megpihenési illetve leülési lehetőségeket (például liftben, lépcsőfordulóban). A mozgólépcső, a forgóajtó használata bizonytalan, valamint problémát jelent a liftkabinba be- illetve kiszállás.

Tájékozódó és kommunikációs képességüket állapotuk nem befolyásolja. Egyik kezük többnyire elfoglalt a segédeszköz használatával vagy megkapaszkodással, így a beépített berendezések működtetésénél egykezes használhatóságot igényelnek.

• Fogyatékos, de járóképes személyek
  

Ebbe a csoportba a hiányos, vagy beteg mozgásszervű, testi fogyatékos személyek tartoznak. Egy vagy két bot, mankó, kerekes járókeret segítségével tudnak járni. A segédeszközök használata miatt, csak szűkebb környezetükben (például csak a lakásban) tudnak önállóan mozogni, hosszabb távra gyakran kerekesszéket, elektromos robogót részesítenek előnyben. A közlekedésüknél használt segédeszközök helyszükségletére az épített környezet, a lakás helyiségeinek tervezése során figyelemmel kell lenni.

Lépcsőn többnyire nem tudnak közlekedni, a szintkülönbségek leküzdéséhez rámpa vagy felvonó szükséges számukra.

Tájékozódó képességüket a mozgásra történő koncentráció, és a nehézkes fordulás miatt csökken. A manipulációs képességeik is jelentősen korlátozottak, mivel a közlekedésük során a testtámasztó segédeszközök használata gyakorta mindkét kezüket lefoglalja.

• Kerekesszékhez kötött személyek
  

Mozgásukban jelentősebb mértékben korlátozottak csoportja, akik baleset vagy betegség következtében járás illetve mozgásképességüket oly mértékben elvesztették, hogy csak kerekesszékkel tudnak közlekedni. A közlekedésüknél használt segédeszközök helyszükséglete a kerekesszék típusától valamint a használó manipulációs képességeitől is függ. A kerekesszékkel történő manőverezéshez biztosítandó szabad területre, valamint a berendezések térdszabad kialakítására a lakás helyiségeinek tervezése során kiemelt figyelemmel kell lenni. Letölthető ábra 1, letölthető ábra 2 – PDF formátum

Mozgásképességük szempontjából beszélhetünk aktív kerekesszékesekről, akik többnyire önellátóak. Az ilyen személyek kar és kéz funkciói jók, könnyen használható, fordulékony kerekesszéket használnak. Beszélhetünk továbbá kerekesszékhez kötött egyénekről, akik egy fokig önellátóak, de nagyobb helyigényű, esetleges kiegészítőkkel felszerelt átlagos kerekesszéket vagy elektromos hajtású kerekesszéket használnak. A súlyosan mozgáskorlátozottak illetve halmozottan sérültek, akik önálló helyváltoztatásra képtelenek, személyes segítséget, egy vagy két ápolót is igényelhetnek. Áthelyező táblák, mobil liftek segíthetik az ellátását az ágyból, gépjárműből, kádból történő ki- illetve beszállás szituációjában. Ezeknek az eszközök használatához szükséges területet, valamint az esetleges ápoló helyigényét is figyelembe kell venni a mosdók, hálóhelyiségek tervezésekor.

Az ülő testhelyzetük miatt az elérési képességük korlátozódik, magasabban található tárgyakat nem érnek el. A tájékozódási képességük az alacsonyabb szemmagasság miatt szintén korlátozott, kitekintésüket gyakran akadályozza az ablakok magas mellvédfala, erkélykorlátok szerkezete.

Üvegezett mellvéd alkalmazásával a kitekintés biztosított alacsonyabb szemmagasságból is.

 

 

 

 

 

• Kar- és kézsérült személyek
  

A karok és kezek korlátozott mozgásának, pl. a fogási nehézségeknek oka lehet: az izomerő hiánya, túl rövid, hiányzó vagy deformált végtagok, merevség, fájdalommal járó mozdulatok, a mozgató izmok működési zavarai (remegés, izgalmi állapot, stb.). Mobilitási problémáik nincsenek. A járási nehézséggel bírók az esetleges segédeszköz használata miatt is korlátozottak lehetnek a karok és kezek teljes használatában. A korlátozottság kompenzálása a könnyű, egyszerű –egy karral– használhatóság követelményét, a minimális erőfeszítés igényét jelenti. A kapaszkodók, kilincsek, vezérlő eszközök (lifthívó gombok, kapcsolók, környezetirányító rendszerek) méret és alakbeli kialakításának, elhelyezésének ezen elveken kell alapulnia.

Hűtőszekrény adaptálása könnyen megmarkolható illetve alacsonyabb elérési magasságban felhelyezett kapaszkodóval.

 

 

 

 

 

A fentiek alapján elmondható, hogy a tervezés során nem csak a horizontális értelemben vett helyigényre szükséges odafigyelni, ugyanolyan fontosak a magassági méretek helyes megválasztása. A lakásban található polcok, pultok elhelyezésénél, a mosdók, nyílászárók beépítésénél mindenképpen fontos az alaprajzi elhelyezés mellett az ülő testhelyzet miatt jelentkező alacsonyabb elérési magasságok figyelembevétele is.

Látáskárosodás

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása alapján látássérülésről akkor beszélünk, ha a két szem (korrekcióval) együttesen az ép látás látásélességének maximum harmadára képes, valamint ha a látótér 10°-os vagy annál szűkebb.

Az egyén látásképességeit befolyásoló tényezők közé soroljuk továbbá a tárgyakról visszavert fényerősséget, a kontrasztot, a káprázás hatását, és nem utolsó sorban az egyén életkorát. Az életkor növekedésével a szem akkomodációs képessége megváltozik. A szemlencse már kevésbé képes alkalmazkodni, így az éles látás minimális távolsága megnő. A szem adaptációs képességének változása miatt az idősek szeme nehezebben, lassabban képes alkalmazkodni a megváltozott fényerősséghez: számukra több időre van szükség ahhoz, hogy a napos külső térből egy gyengébben megvilágított épület belső terébe lépve szemük az alacsonyabb fényerőhöz alkalmazkodik. Ugyanez fordítva is igaz, az épületből az erősen megvilágított külső térbe lépve szemük hirtelen „elvakul”, és akár csak percek elteltével nyerik vissza teljes látásképességüket.

A színek látását, érzékelését a legtöbb szembetegség érinti. Az időskor velejárója hogy a szem szaruhártyája besárgul, így a színek érzékelése számunkra szintén megváltozik. A szín hatással van a tér nagyságának a megbecsülésében, valamint a méret és a tömeg érzékelésében.

A szem a látómezőben különböző mértékben érzékeli a violától – vörösig terjedő színeket, valamint a retina különböző területei vesznek részt az egyes színek érzékelésében. Ha a szemet rögzítjük, és így a forgását meggátoljuk, akkor a színek érzékelésének a határa 60°. Ezen a látószögön belül a retina érzékenysége a színekre a következőt mutatja: a kék tárgyak a teljes 60°-os látószög alatt érzékelhetőek, míg a sárga, piros és zöld csak a látóközépponthoz közelebbi területeken érzékelhetőek. Ez hatással van a tervezésre: piros és zöld színű tárgyak nehezebben észlelhetőek a látómező perifériáján, míg a kék illetve sárga szín fokozza a láthatóságot. A kék szín a legjobban érzékelhető.

A kezelőeszközök illetve az ajtó szerkezetének azonosíthatóságának, megtalálhatóságának javítása a meglévő környezet látássérült személyek számára történő adaptálásával.

 

 

 

Az emberek színhez való viszonyát a színek pszichológiai hatása határozza meg, különösen akkor, ha az adott szín a tér egy felületét uralja: befolyásolhatja az időérzéket, a hőérzetet, ingereket idéz elő. A színek megfelelő alkalmazása a belső terek kialakításánál tehát komoly jelentőséggel bír.
A látáscsökkenés mértéke alapján három szint különböztethető meg:

• Vakok és súlyosan látáskárosodottak

Néhányan a fény és árnyékhatásokat meg tudják különböztetni.
Számukra a legnagyobb problémát a kommunikáció, a vizuális információszerzés valamint az épített környezetben való tájékozódás jelenti. A környezet érzékelésében gyakorlatilag csak hallásra, tapintásra, szaglásra tudnak hagyatkozni. A tájékozódási, orientációs képességek elvesztése, csökkenése miatt mozgásuk lassú és bizonytalan. Bot segítségével önállóan és biztosabban képesek közlekedni ismert útvonalon, de bármilyen változás ezen útvonalon nehézséget jelent számukra.
Fokozottan igénylik a hallható, tapintható valamint bot segítségével érzékelhető információkat. Az épített környezetben hallható és tapintható információkkal kell vezetni őket, például burkolati vezetősávok, szegélyek, korlátok kialakításával. Az épületen belüli tájékozódást letapogatható alaprajzi térképek, továbbá beszélő jelek is segíthetik.

Az írásos információközlés a Braille „ABC“ alkalmazásával biztosítható. Azonban cukorbetegség szövődményeként a taktilis (tapintási) képességek csökkenése lehetséges, így a Braille jelek olvasására gyakran nem vagy csak korlátozott mértékben képesek. A látásképességüket az írásképesség (síkírás) elsajátítása után elvesztett személyek a „Braille” írást gyakran nem ismerik, így az információközlésre a pontírás mellett egyéb jelrendszer (pl. Moon írás), illetve dombornyomott betűk alkalmazása is javasolt.

Braille illetve dombornyomott betűk alkalmazása kezelőeszközökön

 

 

• Csökkent látóképességűek

Alakokat, árnyékokat meg tudnak különböztetni, azonban részletek érzékelésére képtelenek. Egyesek nagyítóval, szemüveggel nehezen, de tudnak olvasni.
A látásélesség vagy a látómező csökkenése megnehezíti az építészeti környezet és a benne rejlő veszélyek észlelését. Látásuk élessége a távolság növekedésével erősen csökken. Látómezőjük gyakran beszűkült, károsodott. Tájékozódó képességük gyenge, a váratlan akadályokra érzékenyek, így az épített környezetben bizonytalanul, lassan mozognak.
A környezetben található hangok, hangjelek, színkontrasztok, egyszerű geometriai alakzatok, a jó megvilágítás valamint csillogásmentes felületek alkalmazása a tájékozódásban nagy segítséget jelentenek. A környezet kialakításánál az alábbi szempontokat ajánlott figyelembe venni:

1. nagyon jól olvasható betűtípust kell használni,
2. legalább 15 mm-es betűket kell használni,
3. használjunk jó kontrasztokat (a kontrasztos színek 30%-os tónusbeli különbsége a legmegfelelőbb),
4. fontos a feliratok, tájékoztató táblák jó elhelyezése és megvilágítása,
5. külön figyelmet kell fordítani a kiugró akadályok megfelelő jelölésére, azokat jól érzékelhető (pl. fluoreszkáló) sávval, jelöléssel kell jelezni.

Színkontrasztok illetve nagyított betűk alkalmazása kezelőeszközökön.

• Enyhe fokú látáskárosultak

Csökkent látásélességük szemüveg használatával kompenzálható, a mindennapi életben, tevékenységekben többnyire nincs problémájuk.

Halláskárosodás

A fül a hang és az egyensúly érzékelésének a szerve. A levegőben terjedő hanghullámokat a központi idegrendszer számára értelmezhető idegi impulzusokká alakítja át. Ez a hallás folyamata. Ezen rendszer valamely elemének sérülése, károsodása halláscsökkenést okoz.

Minden hang rezgés vagy hanghullámok segítségével terjed a levegőben, melyet a hangerővel és hangszinttel jellemzünk. A hangerő a hang által létrehozott légnyomáskülönbségek változásainak amplitúdóját jelenti decibelben (dB) kifejezve. A skála 0-tól 180 dB-ig terjed. Hosszútávú 85dB feletti zaj már maradandó halláskárosodást okozhat.

A túl erős, intenzív zaj a belső fülben lévő halló-idegsejteket pusztítja. Hosszan tartó intenzív zajhatásnak kitéve az idő múlásával egyre több idegi végződés hal el, vagyis a halláskárosodás fokozódik. Az elhalt idegi sejtek regenerálására nincs mód, vagyis a halláskárosodás tartós.

Az épített környezetben való mozgás és tájékozódás szempontjából a halláskárosodás általában nem okoz olyan mértékű problémát, mint a látás, vagy a mozgáskorlátozottság. A hallásképességeikben károsultak számára a legnagyobb problémát a kommunikáció és az épített környezetben lévő auditív információ megszerzése jelenti. A látható információk fokozottan szükségesek számukra. A hangos információkat szöveggel, képekkel, fénnyel kell kiegészíteni.

A halláskárosodás mértéke alapján megkülönböztetjük a siketek – akik részben vagy teljes mértékben elvesztették a hallásképességüket -, illetve nagyothallók csoportját. A siketek és nagyothallók száma Magyarországon a lakosság körülbelül 7%-át teszi ki.

• Nagyothallók

A halláskárosodottak többsége hallókészülékek használatára támaszkodik. Ez a segédeszköz tulajdonképpen egy hangerősítő berendezés, mely bizonyos hullámhosszúságú hangokat felerősít, ezzel segítve a csökkent hallásképességgel bírók beszédmegértését és a környezet zajainak illetve hangjainak felismerését.

A hallókészülékek nagyságban és teljesítményben különbözőek, de a működési elvük azonos. Közös vonásuk, hogy a hangokat egy mikrofon felfogja, elektromos energiává alakítja, majd ezt a jelet erősítőn keresztül továbbítja a fülbe. Hátrányuk, hogy a környezet zajait, mint minden hangot, amit a mikrofon felfog, egyenlő mértékben erősít fel (kivételt képeznek a számítógéppel adaptált automatikus erősítés-szabályzós készülékek). A háttérzajok felerősítése nehezíti a beszéd megértését, zavaró-, illetve zajos utcán, nagyobb előadóteremben kifejezetten idegesítő lehet. Ebből kifolyólag az épített környezetben, épületekben törekedni kell a zajszennyezés, – mint a terek visszhangmentessége, a gépészeti háttérzaj (szellőző-berendezések, ventilátorok, liftek és mozgólépcsők gépészete, stb.) – minimálisra csökkentésére.

A tisztább és zavarmentes hallás érdekében a középületekben (mozi, színház, iskolák előadótermei, templomok, ügyfélszolgálati pultok, stb.) valamint a lakás azon helyiségeiben ahol a halláskárosult hosszabb időt tölt (nappali szoba, TV szoba) célszerű az indukciós hurokerősítő (T-coil) rendszert vagy FM rendszerű jeltovábbítót beépíteni.

Az induktív hurkos erősítő rendszer az egyszerű adó-vevő elvén alapul: a kierősítésre szánt hang a helység padlóján vagy mennyezetén látható vagy eltakart módon körbefutó, hurkot alkotó vezeték segítségével – mint adó – a hurok belsejében mágneses indukciós teret hoz létre, amelyben a hallókészülék a „T” állásba kapcsolva képes közvetlenül a kívánt hangot venni és azt a megfelelően felerősíteni. Az FM rendszer esetében a jelek fm hullámhosszúságú rádiójelek segítségével kerül továbbításra – sugárzásra –  az FM jelek vételére előkészített hallókészülék felé.

Ezeknek a rendszereknek segítségével a zavaró háttérzajok kiszűrhetőek, a hallásképesség, megérthetőség javul. Időnként jobb, tisztább hallhatóság biztosítható a halláskárosultak számára a normálnak mondott hallással bíró közönséggel vagy hallgatósággal szemben.

A környezetben található valamennyi hallható információ esetében alternatív információközlést javasolt alkalmazni, azaz a hallható információkat láthatóan is meg kell jeleníteni feliratok, fényjelzések segítségével (például egy tűzjelző berendezést a sziréna mellett villogóval is lássunk el). A beépített berendezések (pl. telefon, banki ügyfélszolgálati pultoknál) személyre szabhatóságát, hangerő-szabályozássását mindig biztosítsuk.

• Siketek

A siketek kommunikációra, a károsodás mértéke és bekövetkezésének ideje (a beszédképesség megszerzése előtt vagy később) alapján különböző módszereket használhatnak: jelbeszéd, ajak-olvasás, írás, stb.

A siketek fokozottan igénylik az épített környezetben lévő auditív információk látható jelekkel, figyelemfelhívó eszközökkel való kiegészítését, mint például a bejárati csengőhöz kapcsolt villogó fényjelzés.

A környezetben található auditív jeleket fény és/vagy rezgőjelzéssé alakító segédeszközök

Értelmileg akadályozottság

Napjaink fejlett társadalma komoly mércét állít elénk a komplex és absztrakt információk feldolgozása és megértése terén. A felfogóképesség, az információk megértésére és értelmezésére vonatkozó képesség kortól, fogyatékosságtól, a környezeti szituációtól függően eltérő képet mutat. Az idős korral valamint egyes betegségekkel járó csökkent felfogóképesség, emlékezőképesség valamint koncentrációképesség különös problémát okozhat az információ felfogásában, megértésében. Az értelmi képességek mértékétől függően az információk megértése és feldolgozása során az információtartalom minőségi, milyenségi (mi ez?), okozati (miért van ez így?), helyi (hol?, merre?), mennyiségi (mennyi?, milyen nagy?) és idő (mikor?, meddig?) tényezőinek értelmezése jelent problémát.

A környezeti kialakítás során gondot kell fordítani az értelmileg akadályozott személyek igényeire, ami elsősorban az áttekinthetőség, egyszerűség és az alternatív információközlés (ikonok, Bliss szimbólumok, színkódolás) szükségességét jelenti.

A lakások tervezésekor, berendezésekor törekedjünk a jól áttekinthető, logikus térkapcsolatok létrehozására, az egyes funkciók jól elkülönülésére. A térkapcsolatok jobb átláthatóságát, az épületben való tájékozódást segíti, ha a külső térrel való kapcsolattartás az épület, illetve lakás minél több helyiségéből biztosított.

Társasházak esetében színkódolással, segíthetjük az épület helyes bejáratának megtalálását, a kívánt szint valamint lakás ajtajának, postaládájának azonosítását.

Konyhaszekrény tömör ajtaján elhelyezett, annak tartalmára utaló kép megjelenítés segíti a szekrények tartalmának gyors átlátását, a tárgyak rendszerezését.

Tűzhely adaptációja színkódolással

Az egyes eszközök kontúrjainak megjelenítése egy rendező felületen segíti a rendszerezést.